Tegnap hosszú idő után újra vonatra ültem, mégpedig azért, hogy ellátogassak a festői Jászberénybe. Írhatnék sokmindenről az út kapcsán, ezek legtöbbjétől azonban inkább eltekintenék. Nem úgy attól, ami Kecskeméten esett meg...

A dolog úgy kezdődött, hogy gondoltam egyet, és elindultam keresni magamnak egy dohányzásra alkalmas helyet. Kiléptem a fülkéből és megláttam egy oda nem illő dolgot: két lábat, melyek a szomszéd fülkéből lógtak ki a folyosóra. A lábakhoz egy idősebb úriember (?) tartozott, aki félmeztelenül aludt a fülke padlóján, letolt gatyával. Kissé meglepődtem a dolgon, de különösebben nem háborodtam fel rajta. A kalauz viszont annál inkább, és tárcsázta a 107-et...

Kecskeméten álldogáltunk, amikor monoton "Uram! Uram!" kiabálást hallottunk a szomszzéd fülkéből. Kinéztünk, és a rend két határozott őrét láttuk, akik megpróbálták felébreszteni a békésen szunyókáló, minden bizonnyal teljesen józan urat. Ő viszont nemigen adott magáról életjelet. Aztán egyszercsak megszólalt, és közölte, hogy ő bizony nem kel fel. Tehát legalább él. Végül tíz perc elteltével a karhatalom megunta a dolgot, és a lábánál fogva lerángatták a jóembert a vonatról, aki ezekután a peronon folytathatta a szunyókálást, mi pedig végre elindulhattunk. Kár, hogy emiatt a kis intermezzo miatt lekéstük a csatlakozásunkat...

Hát ide vezet az, ha nincs hálókocsi a vonaton...