1996. május 19-én rendezték meg az 54. Monacoi Nagydíjat, az azévi világbajnokság hatodik futamát. A versenyre a Williams-Renault brit pilótája, Damon Hill óriási előnnyel érkezett, az első öt futamból négyet megnyerve, 43 ponttal állt a bajnoki pontverseny élén, őt csapattársa Villeneuve és a szezon előtt a Ferrarihoz kerülő M. Schumacher követte 22 és 16 egységgel.

Az időmérő edzésen meglepetésre Michael Schumacher elhappolta az elős rajtkockát Hill elől, megszerezve első pole-ját a Ferrarival. Jacques Villeneuve meglepetésre csak a tizedik időt érte el, ezzel győzelmi esélyei máris odaveszni látszottak. A rajtrácsra szemerkélő esőben álltak fel a pilóták, méghozzá csak huszonegyen, Andrea Montermini ugyanis a bemelegítő edzésen összetörte az autóját.

A második körre pedig már csak tizenhatan maradtak versenyben! Elsőként Jos Verstappen esett ki, aki érthetetlen módon száraz gumikon rajtolt el - esélye nem volt bevenni az első kanyart... Aztán éppenhogy kijöttek a St. Devote-ból, a mezőny végén a két Minardi - Fisichella és Pedro Lamy - összeütközött, mindkettejük versenyének véget vetve. Michael Schumacher valószínűleg még az elhibázott rajtján mérgelődött - aminek köszönhetően visszaesett Hill mögé -, amikor a Mirabeau kanyarban megcsúszott, és letörte a bal első kerekét. És még mindig nem volt vége az első kör drámáinak! Az egészen kiváló, hatodik rajthelyet megszerző Rubens Barrichello a kör végén a Rascasse-ban hibázott, és az ő versenye is véget ért.

A csillaghullás pedig folytatódott, a tizedik kör végére már csak tizenketten maradtak a pályán! Katayama és Rosset versenyét az eső, míg Dinizét és Bergerét egy-egy műszaki hiba szakította félbe. Teltek-múltak a körök, az eső hol jobban, hol kevésbé esett, a mezőny hátsóbb felében Olvier Panis villogtatta meg oroszlánkörmeit, előzésekkel, leggyorsabb körökkel, és egy egészen merész, a ferraris Irvine-nal szembeni manőverrel, amely a sportszerűség határait súrolta. A harmincadik körben Brundle versenye is véget ért, csakúgy mint a negyvenedikben Damon Hillé! A szezon során először hibásodott meg a Renault motor a Williamsben, így a világbajnoki éllovasnak ki kellett állnia. A vezetést Jean Alesi vette át, mögé pedig felzárkózott a másik francia: Panis. Alesi húsz körön át vezette a versenyt, amikor azonban a Benetton felfüggesztése meghibásodott, ki kellett állnia, ezzel honfitársa Panis állt az élre. Már csak kilenc autó volt versenyben, és hamarosan ez a szám is drasztikusan lecsökkent! A 66. körben Villeneuve hatodjára körözte volna le Luca Badoert, aki nem figyelt eléggé, összeütköztek, és mindketten kiestek. Nem sokkal később Irvine csúszott meg ugyanott, ahol csapattársa, Schumacher a futam elején, autójába Mika Salo belerohant, az övébe pedig a másik Mika: Hakkinen. Ők is kiestek. Panist David Coulthard üldözte, mögötük jött Herbert a Sauberrel, a negyedik helyen pedig csapattársa Frentzen. Aztán a 74. körben ő is feladta a versenyt, így a kockás zászlót csak három pilóta látta meg.

A versenyt tehát a Ligierrel versenyző Olvier Panis nyerte meg, francia pilóta, francia autóval, Monacoban. Elképesztő volt mind a csapat, mind a pilóta öröme. Az egykor igen sikeres Ligier közel tizenöt év után tudott újra nyerni, Panis pedig élete első, és - mint később kiderült - utolsó győzelmét aratta a Forma 1-ben. A verseny azt hiszem, örökre emlékezetes marad mindazoknak, akik látták, és valószínűleg örökre beírta magát a Száguldó Cirkusz történelmébe is, hiszen azelőtt és azóta sem fordult elő soha, hogy mindössze három autó fejezzen be egy nagydíjat...